Mint azt már említettem az Érzések című bejegyzésemben, az alábbi három vers (Szeretlek, Lángok, Gondolatok) egytől-egyig egy bizonyos plátói szerelem szülöttei.  Egy olyan lány iránt érzett érzések táplálták akkoriban az írói vénácskámat amely érzések mind a mai napig megdobogtatják szívemet. Bár mostanra a szerelem elmúlt, sosem feledem azokat a boldog pillanatokat amikor láthattam és beszélhettem ezzel a lánnyal. Természetesen próbálkoztam a lánynál hiszen elfojtani nem tudtam érzéseim, hát eléálltam és elmondtam mit és hogyan érzek. Sajnos elutasítás lett osztályrészem mely után elég komolyan padlót fogtam... azért persze ekkor is verseltem de mivel többnyire befejezetlen verstöredékek és depressziós hangulatú sorok születtek nem szentelek külön bejegyzést és itt írom le következő versem.

Végzet

A szívem kietlen puszta már
Mióta azt a szót kimondtad
Hiába, s elszáll mint madár
Mert ezt te így gondoltad

Szónélkül állok a válasz elöttem
Nem tudok ellene semmit se tenni
Döbbent elmém kiáltja: NEM
Mostmár nincs mit cselekedni.

Számtalan kérdés kavarog bennem
......
 

Na ugye hogy elég gázra sikeredett...tudom én is. És akkor ez még a jobbak közül való, meg persze ezt sem fejeztem be, mint akkoriban nagyon sok versem. Na azért még eggyet megosztok veletek ami szintén ebben a csalódott időszakban született és nem érdemli meg a külön post-ot.

Bár volna erőm...

Bár volna erőm és akaratom egyben
Még ha kevés is, részesíts a kegyben
Hogy téged látva a gyönyörben úszva
Elszédülhessek a múltra nem gondolva

Akaratlanul is a szívem érted dobog
Nincs nyugodt éjszakám csak rád gondolok
Hinnél-e még nékem ha újra mondanám
Lenne-e esélyem ha másként gondolnám

Milyen buta kérdés nem is álmodhatom
Hogy egyszer még valaha hozzád bujhatom

Nah és akkor ezzel el is érkeztünk egy újabb leányzó lezárásához hiszen ezek után már sikerült túltennem magam ezen a platoi szerelmen. Következő versem és a következő állomás egy igazi kis fellángolás volt a maga rövid de intenzív bájával...