Emlékül

Egy halk dobbanás senki sem érzi már,
Csak az ki hozzá a legközelebb áll.
Egy utolsó végszó a hosszú csend elött,
Az a hang mely mostmár mindend összedönt.

Végtelen hosszúsága mindent áthatol,
S, lágy kezével mostmár énfelém hajol.
Érzem közelít felém s kinyújtja karját,
Én is felé nyújtom de nem érem el újját.

Képtelen vagyok rá érzem nem lehet,
Nem tudom mostmár mi végzi tettemet.

Emlékül egy jóbarátért... Ennyit írtam annak idején a füzetembe ez alá a vers alá, most sem kívánok többet hozzáfűzni. Újra itt vagyok, mostanában beszélgettem egy ismerőssel és akkor jutott eszembe, hogy volt nekem egy blogom... szinte már el is felejtettem. De most ha időm engedi folytatnám a versek archiválását hisz sose jutok így a végére. Remélem lesz időm a jövőben ezzel is foglalkozni.

Vége

Mostanra, hogy eleget tettem
Úgyérzem végre végeztem
Mégis néha mikor még
Arra gondolok mi volt rég
Eszembe jutnak az elmúlt dolgok
A fejtörők és az igaz gondok
Melyek arra késztetnek megint
Csináljak valamit ami segít.

1,2,3,4...

Egy, kettő, három, négy
Ki tudja hol van a vég?
Senki sem hisz ez a lényeg
Nem tudom még minek élek?
Kérdésem van nem is egy
De választ most honnan szedj?
Nem tudhatja ezt senki sem
Csak ki tudja egy az...

Két kis rövid gondolati merengés eredményét mutatnám be ebben a postomban. Ez a két rövidke szösszenet a suliban órák alatt íródott. Közös bennük hogy egy kicsit depisebb időszakomhoz köthetőek. Ezért kérlek nézd el nekem hogy szerkesztésileg nem a legjobbak de remélem azért a mondanivalójuk eljutott. A füzetemben ahol verseim a papírcetlikről összeírtam ezek fölé a versecskék fölé gyűjtőcímnek a Zuhanás szót írtam. Ez talán tükrözi hangulatilag az akkori lelki világom... Ehhez a címszóhoz még egy vers tartozik de ennek külön postot szánok mert nem szeretném annyira összetömöríteni a verseket és ahhoz a vershez amúgy is sok hozzáfűzni valóm lesz.

7

Egy pillanat volt csupán,
Míg arcodat láthattam.
Szívem dobogott némán,
Elötted csendben álltam.

Éreztem végigfutni,
Testemen a hideget.
Nem tudtam hová menni
Annyira megégetett.

Szabadulni akartam,
De erről már letettem.
Inkább csak ott maradtam,
S, szívednek rabja lettem.

Ez a kis versecske ahogyan azt már említettem egy hirtelen kis fellángolás szüleménye. Amit érdekességként említenék meg, hogy azért kapta ezt a címet, hogy: 7 mert miután megírtam vettem észre hogy minden sorom hét magánhangzót tartalmaz és ilyenformán hét szótagot. Mivel a címet mindíg a végén adom verseimnek és jobb ötletem nem volt, hát ez lett a cím. Túl sokat nem tudok mesélni erről a rövid kapcsolatomról hiszen tényleg igazán tartalmatlannak mondható volt. Talán annyit említenék meg hogy életemben ez volt az első és egyetlen lány aki egyből elvarázsolt...vagy ahogyan sokkal trendibb emlegetni: szerelem első látásra.

Úgy gondoltam néhány képpel is színesítem a blogom...de hogy azért valahogy stílusban egységes képet teremtsek úgy döntöttem, csak zöld tonusú képeket fogok kihelyezni. Ha esetleg neked (márhogy kedves olvasómnak) is van hasonló kép a tarsolyodban ne légy rest és linkeld be nyugodtan a kommentednél és ha megfelelőnek találom biztos kihelyezem.

A felső kép egy paradicsomot ábrázol ha esetleg valakinek nem lenne egyértelmű...ezeket a képeket csak úgy kutyafuttában találtam a neten és megtetszettek hát betettem tehát nem kell semmien mögöttes tartalomra gondolni hisz ezek csak képek...

Mint azt már említettem az Érzések című bejegyzésemben, az alábbi három vers (Szeretlek, Lángok, Gondolatok) egytől-egyig egy bizonyos plátói szerelem szülöttei.  Egy olyan lány iránt érzett érzések táplálták akkoriban az írói vénácskámat amely érzések mind a mai napig megdobogtatják szívemet. Bár mostanra a szerelem elmúlt, sosem feledem azokat a boldog pillanatokat amikor láthattam és beszélhettem ezzel a lánnyal. Természetesen próbálkoztam a lánynál hiszen elfojtani nem tudtam érzéseim, hát eléálltam és elmondtam mit és hogyan érzek. Sajnos elutasítás lett osztályrészem mely után elég komolyan padlót fogtam... azért persze ekkor is verseltem de mivel többnyire befejezetlen verstöredékek és depressziós hangulatú sorok születtek nem szentelek külön bejegyzést és itt írom le következő versem.

Végzet

A szívem kietlen puszta már
Mióta azt a szót kimondtad
Hiába, s elszáll mint madár
Mert ezt te így gondoltad

Szónélkül állok a válasz elöttem
Nem tudok ellene semmit se tenni
Döbbent elmém kiáltja: NEM
Mostmár nincs mit cselekedni.

Számtalan kérdés kavarog bennem
......
 

Na ugye hogy elég gázra sikeredett...tudom én is. És akkor ez még a jobbak közül való, meg persze ezt sem fejeztem be, mint akkoriban nagyon sok versem. Na azért még eggyet megosztok veletek ami szintén ebben a csalódott időszakban született és nem érdemli meg a külön post-ot.

Bár volna erőm...

Bár volna erőm és akaratom egyben
Még ha kevés is, részesíts a kegyben
Hogy téged látva a gyönyörben úszva
Elszédülhessek a múltra nem gondolva

Akaratlanul is a szívem érted dobog
Nincs nyugodt éjszakám csak rád gondolok
Hinnél-e még nékem ha újra mondanám
Lenne-e esélyem ha másként gondolnám

Milyen buta kérdés nem is álmodhatom
Hogy egyszer még valaha hozzád bujhatom

Nah és akkor ezzel el is érkeztünk egy újabb leányzó lezárásához hiszen ezek után már sikerült túltennem magam ezen a platoi szerelmen. Következő versem és a következő állomás egy igazi kis fellángolás volt a maga rövid de intenzív bájával...

Gondolatok

Gondolataim messze szállnak,
Messze minden széllel.
Mindig mikor rádgondolok,
Mostmár minden éjjel.

Álmaimban téged látlak,
Kicsiny rózsaszálam.
Hozzád vágyom karjaidba,
Hozzád minden Vágyam.

A szerelem mi engem éltet,
Nincsen máshoz már erőm.
Egyedül csak neked éljek,
Ez az éltető erőm!

 Lángok

Még mindig ég szememben a tűz,
Az amit még te gyújtottál.
Érzem szívem csak hozzád űz,
Pedig még csak nem is hívtál.

Nem tudok ez ellen tenni,
De már nem is akarok.
Egyedül csak veled lenni,
És érezni az illatod.

Két kezem most feléd nyújtom,
Te is nyújtsd ki kezedet.
Érzésemet el nem folytom,
Végtelenül szeretlek.

Hosszú kihagyás után újra itt vagyok és folytatom verseim archiválását. Sajnos az utóbbi időszakban munkám nem tette lehetővé, hogy a bloggommal foglalkozzam, de most hogy más területre kerültem, ismét van némi időm amit erre tudok fordítani. A történet folytatódik a versek jönnek tovább szépen, sorban és valahogy a hanganyagot is megpróbálom rendbetenni mert a szolgáltató sajnos törölte őket. Ma még legalább egy verses postot tervezem de majd meglátjuk  mennyire futja erőmből.

   

  Szeretlek 

Hiába minden...

Hiába minden nem lehet mit tenni,

Nem tudom hogy bírtam így beléd szeretni.

Nincsen bennem több csak egyetlen érzelem,

Nem tudom mi az de remélem meglelem.

Érzem közel van már ennek fényes napja,

Nem tudom mi az mi tetteim mozgatja.

Bárcsak tudnám már hol van ennek vége,

Nem tudom s nem látom mik mennek itt végbe.

Még ha lenne erőm valamit is tenni,

Nem tudom érdemes-e bármit cselekedni.

Mostmár minden éjjel csak rólad álmodom,

Nem tudom valyon helyes-e válaszom.

Hiába minden nem lehet mit tenni,

Nem tudom mi jobb mint téged szeretni.